2007. nov. 7., szerda
Mennyibe kerül egy csoda?
A következő kis történetre Ágota hívta fel a figyelmem:
Az eset megtörtént. Világhálón kering ez a történet, amely egy valóban megtörtént, tanulságos esetről ad hírt.
Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva. Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi.
Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon. - Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi volt. Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége. De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.
A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen.
Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett.
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe került volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe. No és egy gyermek töretlen hitébe. Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények működésétől.
2007. okt. 24., szerda
Alakítsd a blogunk!
A kisszállási „Maradj Velünk!” közösség blogja szívesen közli a közösség tagjai (sőt külsősök) léleképítő írásait, megosztásra méltó gondolatait. Teszi ezt annál is inkább, hiszen a közösség interakcióját, hétköznapi kommunikációját és hitbeli fejlődését hivatott elősegíteni.
Ha Te is szeretnéd, hogy írásod megjelenjen a blogunkon, kérlek küldd el írásod a csaba.hurton@gmail.com e-mail-címre.
2007. okt. 24., szerda
Hirdetés
A következő közösségi alkalom 2007. október 27-én lesz 16:30-tól a kistemplomban. Akkor az apostolok és a mi elhívásunkról, közös keresztény hivatásunkról fogunk beszélgetni.
A témavezető: Hurton Csaba
Szombaton találkozunk! Addigis: Szép hetet!☺
2007. okt. 23., kedd
10 törvény a lelki nyugalom eléréséhez
Nos, a legutóbbi közösségi
alkalom a templomban uralkodó festékszag és az óvoda-bál miatt elmaradt, így a
heti tanulság, ami építi közösségünket az a mindig mosolygó XXIII. János pápa
10 tanácsa/ törvénye lelki nyugalmunk eléréséhez. Próbáljuk alkalmazni a héten,
és osszuk meg egymással tapasztalatainkat.
XXIII. János pápa: 10
törvény a lelki nyugalom eléréséhez
1. Ma megkísérlem átélni a napot úgy, hogy nem akarom egyszerre megoldani életem minden problémáját.
2. Ma igen nagy figyelmet fordítok fellépésemre: senkit sem bírálok, sőt arra sem törekszem, hogy másokat helyreigazítsak, vagy kijavítsak, csak magamat.
3. Boldog leszek a tudatban, hogy boldogságra születtem, nemcsak a másvilági, hanem az evilági boldogságra is.
4. Ma alkalmazkodom a körülményekhez, anélkül, hogy a körülmények alkalmazkodnának az én kívánságomhoz.
5. Ma tíz percet szánok az időmből egy jó olvasmányra, amint a táplálék a testi élethez, a jó olvasmány a lelki élethez szükséges.
6. Ma elvégzem a napi jótettet, és senkinek sem dicsekszem vele.
7. Ma olyasmit teszek, amihez semmi kedvem sincsen, ha gondolatban sértődöttnek érzem magamat, gondoskodom róla, hogy senki se vegye észre.
8. Ma újra részletes programot állítok össze, talán nem mindig ragaszkodom hozzá pontosan, de megfogalmazom. Két rossztól tartózkodom: a hajszától és a határozatlanságtól.
9. Szilárdan hiszek abban, akkor is, ha a tények az ellenkezőjét mutatják, hogy az Isteni Gondviselés úgy törődik velem, mintha egyedül volnék a világon.
10. Ma nem félek és különösen örülök mindennek, ami szép és hiszek a jóságban. Nekem adatott meg, hogy 12 órán át jót tegyek.
(Akkor lesz megvalósítható a világban a béke, ha mi önmagunkban békét teremtünk és ennek a kegyelmi állapotnak megfelelően éljük életünk.)
2007. okt. 15., hétfő
Újíts meg, Urunk!
"Újíts meg,Urunk,
hogy érted induljunk,
hogy ünnepeljük megváltásod
ma újíts meg, Urunk"
- éneklik a magyar Continentalosok... Nos, tanácsukat templomunk is megfogadta, és belefogott minden idők (:)) legnagyobb felújítási munkálataiba. Az eredményekről beszéljenek a képek:
Így néz ki a templomunk kántortávlatból. (A háttérben még jól látható a kistemplom romokban, de mint tudjuk, Rómát sem egy nap alatt építették.)
Ezen a képen jól látható a felemás oszlop, ami nem is sikerült annyira rosszra, mint gondoltuk :). Kifejezetten stílusos lett.
A kereszten Jézus a lakknak köszönhetően jobban csillog, mint valaha. Könnyen láthatjuk a verejtéket Jézus testén! Így aztán sokkal élethűbb.
van egy új Jézus-szobrunk (a vörös párnát azért tettük oda, hogy jobban kiemelkedjék a kép... Bizony.:))
... és ez a virág is új... :D
Szóval sok minden megváltozott, szebb lett. Megújult templomunk már csak arra vár, hogy közösségünk hangos, hálaadó énekével betöltse a teret, hogy Eta néni beorgonálja a levegőt, hogy János atya elgondolkodtató szentbeszédei még több lelkiséget vigyenek a frissen festett falak közé, hogy az igét felolvasó lányok, a szentmisében szolgálatot vállaló ministránsok, és mi mindannyian imáinkkal töltsük tele szeretett templomunkat. És ez már csak rajtunk múlik...
2007. okt. 1., hétfő
2007. szeptember 29.
Sziasztok!
A mai közin azzal foglalkoztunk, hogy a keresztény hogyan élhet a világban a világért, anélkül, hogy azonosulna a világ bűneivel. Sok okosságra jöttünk rá és a közi végén megvolt az ókorban szokásos állatáldozat is: két szúnyog az égő gyertya lángjában emelte az est fényét!
A két szúnyog nyugodjon békében, a közin nem résztvevők viszont nyugodjanak meg, a következő alkalom is jó lesz...
+ ne felejtsétek el:
a jövő heti közi a Madzsugorei (így írják?) kirándulás miatt elmarad, így a
következő alkalom időpontja:
2007. október 13. 16:30
Szép hetet!
(:sabi
2007. jún. 4., hétfő
Ima Kisszállásért
Ima Kisszállásért
Szentlélek Úristen!
Hálával tartozunk Neked, amiért gondviseléseddel vigyázol Kisszállásra. Köszönjük Neked, hogy ilyen szép otthont teremtettél egyházközségünknek, hogy esővel áldod meg földjeink és reményzöld parkjaink. Kérjük, hogy mindennapi testi eledelünket add meg nekünk és imádkozunk azért, hogy lelki táplálékkal is ajándékozz meg minket, hogy ne a sötétségben tévelyegjünk, hanem a világosság felé tartson életünk útja.
Köszönjük, hogy a göröngyös utakhoz adtál iránytűt is: hálát adunk lelkipásztorainkért. Add kérlek, hogy munkájuk ne legyen hiábavaló és községünk fogékony legyen a hitbeli fejlődésre!
Álld meg, kérlek Kisszállás vezetőinek munkáját is, hogy lelkiismeretüknek megfelelően továbbra is erkölcsösen, szorgalmasan dolgozzanak községünk boldogulásáért!
Gondolj kérlek óvodánk és általános iskolánk pedagógusaira is, hogy kitartó türelemmel, odaadó szeretettel tanítsák gyermekeinket, hiszen Te tudod, Lélek a legjobban, hogy a szeretet úgy kell a gyerekeknek, mint sivatagnak az eső.
Kérlek formáld át fiataljaink gondolkodásmódját is, hogy megértsék, a Te bölcsességed nélkül nem boldogulhatnak az életben, és segítsd a szentségek: a keresztség, a bűnbánat, az Oltáriszentség, a bérmálás, a betegek kenete, a házasság, és az egyházi rend felvételére készülőket, hogy a szentségekben Veled és Jézussal találkozzanak!
Kérünk Szentlélek, bátorítsd és erősítsd idős beteg testvéreinket, add nekik gyógyító kegyelmedet, hogy elfogadják a Te akaratod!
Köszönjük, Szentlélek, hogy Te vagy a mi egyházközségünk vigasztalója, bátorítója. Add, hogy merjünk Benned és Általad megújulni.
Az Úr Jézus Krisztus nevében kértük mindezt.
Ámen.
2007. jún. 2., szombat
Karcsi imája Kisszállásért
Karcsi imája Kisszállásért
Mennyei Atyánk, Szentlelked által óvd meg községünket minden gonosztól. Erősítsd meg minden tudásban és értelemben a falu vezetőit, hogy tudásuk legjavával szolgálni tudják a közös ügyeket és a falu lakosságának javát szolgálva segíteni tudjanak a rászorulókon. Védd meg a családokat a világban elterjedt önzéstől és add meg minden polgárnak a rendezett családi, anyagi, erkölcsi élet lehetőségét. Segítsd azokat, akik fáradságot nem ismerve azon fáradoznak,hogy minden embertársunk megismerje a Te szereteted titkát: JÉZUS KRISZTUST. Őt elküldted, hogy megtanítson bennünket lemondani a földi életünkről és megtanítson bennünket másokat szeretni, elfogadni az életünket, amelyet Te alkottál, hordozni a keresztünket: vezetni a hivatalos ügyeket, felelőséggel dolgozni, családot alapítani, tanulni, játszani, tenni a jót, és áldani, magasztalni Téged Uram, mindenért.
2007. máj. 7., hétfő
Csendes percek
|
Ef 1,3-14.
3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. 5 Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, 6 hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. 7 Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából, 8 amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. 9 Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne 10 az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. 11 Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; 12 hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Krisztusban. 13 Őbenne pedig titeket is - miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek - eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, 14 örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására. |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
ELŐREHALADÁS
Nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért. (Fil 3,13-14)
Brad barátom egyik délután egy programot
telepített fel a számítógépemre. Ez a 28 éves fiatalember hat hónappal
azelőtt tért meg. Miközben dolgozott, mesélt azokról az örömökről és
kudarcokról, amelyeket azóta tapasztalt, amióta átadta életét
Krisztusnak. Mindennél jobban szeretne Isten tetszésére élni, de a múlt
emlékképei újra meg újra előjönnek, mondta.
Imádság: Drága Istenünk, köszönjük szeretetedet és megbocsátásodat. Ámen.
Isten bocsánatot és szabadulást kínál a vétkekből.
IMÁDKOZZUNK A HÍVŐ BARÁTAINKÉRT! |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
2007. máj. 6., vasárnap
Csendes percek
|
Róm 10,13-17.
13 Amint meg van írva: "Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül."
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
SZOLGATÁRSAK
Én (Pál) ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. (1Kor 3,6)
Vasárnapi iskolás tanítványaim hamar felnőnek. Néha
évek múltán ismét találkozom valamelyikükkel. Amikor meghallottam, hogy
egyikük a rákbetegség végső fázisában van, elhatároztam, hogy
felkeresem. Bob - kezdtem - emlékszem, amikor először jöttél a
vasárnapi iskolába. Az óra végeztével valaki megkérdezte tőletek: "Nos,
mit tanultatok ma, gyerekek?" Te válaszoltál rá: "Megtanultam, hogy
Krisztus meghalt értem."
Imádság: Urunk, segíts emlékeznünk, hogy sokan vagyunk, akik igédet hirdetjük. Ámen.
Amikor Istenért munkálkodunk, sohasem egyedül tesszük.
IMÁDKOZZUNK A VASÁRNAPI ISKOLAI TANÍTÓKÉRT! |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
2007. máj. 1., kedd
"Maradj Velünk" májusban is!
A közösség jobbnál jobb témákkal zárja a tavaszt! A tervezett témák:
2007. május 4. - Föltámadunk!
Témavezető: Saci
2007. május 11. - A hit - Isten ajándéka?
Témavezető: Edina
2007. május 18. - Az első keresztény
Témavezető: Karcsi
2007. május 25. - Legyetek tanúim!
Témavezető: Csabi
ugye velünk maradsz?! :)
2007. máj. 1., kedd
Reményünk - az örök élet
A "Maradj Velünk!" közösség április 30-ai tanításának vázlata
28. Reményünk – az örök élet
I. „Csak a teste”
A hívő keresztényekből, különösen a vértanúkból, mindig sugárzott az örök élet reménye:
· Morus Tamás, VIII. Henrik kancellárja nem volt hajlandó a királyt az angol egyház fejének elismerni à a király börtönbe záratta
· a feleségét küldték hozzá, hogy rávegyék a behódolásra
- „Mit gondolsz, hány évet élhetnénk még együtt?”
- „Talán húszat is.” – válaszolta a feleség
- „Húsz évért adjam oda örökkévalóságomat?”
· derűsen, megbékélten hajtotta fejét a bárd alá, a hóhérhoz pedig így szólt:
- „Te vagy a legnagyobb jótevőm. Te segítesz át az örökkévalóságba.”
Gárdonyi Géza sírjára ez van írva: „Csak a teste”…
A halálról GG így vélekedik:
„A halál nekem nem fekete börtön,
Nem fázlaló, nem is rút semmiképpen:
Egy ajtó bezárul itt lenn a földön
S egy ajtó kinyílik ott fenn az égen,
Ez a halál.”
(Útra készülés)
II. Hiszek az örök életben
- Létezik-e örök élet?
- a legősibb idők óta létezik az emberben a meggyőződés, hogy a halállal nincs mindennek vége
- az ember érzi, hogy a teljes igazságra, a teljes szeretetre, az el nem múló boldogságra vágyik, ez csak az örök életben érhető el
1. Ha nem volna örök élet, az ember legemberibb vágyai nem érvényesülnének. Márpedig a természet törvénye az, hogy a világban található igények, törekvések teljesüljenek. (A növények, állatok igényei teljesülnek is.)
2. A végtelenbe nyúló vágyakat csak Isten ültethette belénk, akkor pedig lehetetlen, hogy ki ne elégítse őket.
3. Ha csak az e világi élet létezne, akkor az a legnagyobb igazságtalanság volna, hiszen a földön gyakran az önzők, az igaztalanok diadalmaskodnak, és nem a jók. (vö. 1 Kor 15,12-19).
- Az örök boldogság
A kinyilatkoztatás központi tanítása, hogy Isten a beteljesülésre, az örök boldogságra hívta az embert.
a) Milyen lesz az örök boldogság?
Olyan, mint
· egy mennyei lakoma (Lk 22,30)
· a Paradicsomkert (Lk 23,43)
· az igazság és béke hazája (Mt 13,43).
Az éhező ott jóllakik, a szomjazó italra talál, elmúlik minden szomorúság, és öröm fog uralkodni (Jel 7,13-17).
à a mennyország lényege: találkozás Istennel (1 Tessz 4,13-18; Jel 21,23; Fil 1,23; Jn 17,3) + a Szentháromság belső életében való titokzatos részesedés
b) Ki jut el az örök boldogságra?
A beteljesült örök életre az juthat el, aki már a földön krisztusi, szentháromságos életet él, akinek élete az ajándékozó szeretetre épül (1 Jn 3,14; Róm 6,5; 8,10; Mt 25,40; Jn 3,5)
+ ha valaki saját hibáján kívül nem hisz, de követi lelkiismerete szavát, az Isten útján jár à üdvözülhet (vö. Róm 2,14-16)
c) Hol van a mennyország?
Ahogy Isten mindenütt jelen van, úgy a menny is
- Az örök kárhozat
Mindig készen kell lenni:
Példabeszéd a tíz szűzról – Mt 25,1-13
(Lk 12,36; Róm 13,11)
Határozott, olykor nehéz döntéseket kell hoznunk:
(Mk 9,45)
a) Milyen a kárhozat?
A kárhozottak olthatatlan tűzben égnek, férgek marják őket, fájdalmukban sírnak és fogukat csikorgatják (Mt 8,12; 5,22; Lk 16,23-26; örök!!!: Mt 25,41).
b) Ki jut a kárhozatra?
Aki a földön a szeretet ellen döntött v. nem élt krisztusi életet
„Aki nem válik Krisztussal eggyé halálában, az nem lesz vele feltámadásában sem” – mondja a Szentírás (Róm 2,1-11)
- A tisztulás állapota
A mennybe azok jutnak, akikben tökéletesen él a szentháromságos élet.
Akik még nincsenek ezen a szinten, de nem is utasították el a szeretetet, azok a tisztítótűzbe kerülnek (vö. 1 Kor 3,15).
A tisztulás folyamata: a halál után az ember egyszerre tisztán látja életének mulasztásait. Ez égető fájdalommal ölti el, mind jobban ég benne az Isten utáni vágy. E fájdalmat a tűzhöz hasonlítja a Szentírás.
- Tiszta lelkek – gonosz lelkek
i. A világban vannak létezők, amelyeknek csak testük van, de nincs lelkük és szellemük (növények)
ii. Vannak létezők, melyeknek van testük és lelkük, de nincs szellemük (állatok)
iii. Vannak létezők, melyeknek van testük, lelkük és szellemük (az emberek) à
iv. Lehetnek olyanok, akiknek nincs testük, de van lelkük és/vagy szellemük
- Angyalok: Isten küldöttei, tiszta lelkek, akik gondot viselnek az emberre (Sír 17,14; Dán 10; Mt 18,10)
- Mihály (Mikaél) = Ki olyan, mint az Isten
- Gábor (Gábriél) = Isten ereje
- Ráfáél = Isten meggyógyít
- Gonosz lelkek (sátán, ördög): szabad akarattal szembefordultak Istennel, döntő hatalmuk nincs az ember felett, csak módjuk van arra, hogy a rosszra ösztönözzenek (Jn 8,44; 17,15; Mt 13,39; Jel 20,2; 12,14; Lk 10,18; Jn 13,2; 1 Kor 7,5; 2 Kor 11,14).
III. Reményben élünk
Minden tettünk jelentős az örök élet szempontjából, a keresztény „félve, remegve munkálja üdvösségét” (Fil 2,12)
Isten hűséges és gyengeségünk ellenére elvezet az örök életre, ha megtesszük, ami tőlünk telik…
Élj ezentúl jobban az örök élet reményében! Élj a mennyország fényében és örömében! Bár mostani életedben vannak még fájdalmak, mégis próbáld meg a héten minden dologban és eseményben felfedezni, hogy mindez Isten ajándéka számodra. Vagyis lásd meg, hogy minden számodra készült – szeretetből!
Ha így elkezdesz a mennyországban élni, akkor eltölt az öröm: új módon veszed majd észre a dolgok szépségét. És örömöd tanúságot tesz mások előtt is Reménységünkről (vö. 1 Pt 3,15)
„Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogja, amit Isten azoknak készít, akik szeretik őt.”
/1 Kor 2,9/
2007. ápr. 15., vasárnap
Meg vagyunk váltva
Ha valaki lemaradt volna a szombati alkalomról, íme annak vázlata:
V. rész
Jézus megváltotta a világot
Az emberiség újjászületése
Keller Helén története: süket, néma és vak 19 hónapos kora óta à dührohamok
DE: a szeretet hatására megnyílt, az egész életét a rokkantaknak szentelte
Tanítója hatására megismerte a Megváltót.
„Isten szeret és terve van velünk!” + „Köszönöm Istenem fogyatékosságomat, mert általa találtam meg magamat, munkámat, Istenemet.”
„Nem emel föl már senki sem,
Belenehezültem a sárba.
Fogadj fiadnak, Istenem,
Hogy ne legyek kegyetlen árva.”
/József Attila: Nem emel föl (részlet)/
Az egész emberiség vágyik a megváltásra:
- vágyik a megoldásra megoldatlanságaiban
- vágyik a fényre a sötétségeiben
- vágyik az erőre a gyengeségeiben
26. Meg vagyunk váltva
Előolvasmányok: (a félkövérrel írt a kötelező, a többi ajánlott):
1. IV. 9. – hétfő – Lk 15,11-24; 1 Tim 2,1-7;
2. IV. 10. – kedd –Ter 3,1-24; Ef 4,1-16;
3. IV. 11. – szerda – Róm 7,14-24;
4. IV. 12. – csütörtök – Jn 3,16-21; 1Pt 2,18-24;
5. IV. 13. – péntek – Róm 5,12-20; Iz 53,4-6;
6. IV. 14. – szombat – 2Kor 5,11-21; Róm 8,18-30;
I. „Fiam halott volt és életre kelt" (Lk 15,32)
Egy alkalommal a farizeusok szemére vetették Jézusnak, hogy szóbaáll a bűnösökkel. Erre válaszul mondta el Jézus a tékozló fiúról szóló példabeszédet. (Lk15,11-24 (hétfő))
„Fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” (24. v.)
à Isten mindenkit – igazat és bűnöst – atyai szívvel szeret
Hány embert tartunk mégis bűnösnek, megvetendőnek: akikkel nem érdemes szóba sem állni…
à az Atya mindig visszavár minket: bűneink ellenére bármikor új életet kezdhetünk; a mi vallásunk a második esélyek vallása J
Hogyan függ össze ez a példabeszéd a megváltás titkával?
II. „Isten emberré lett, hogy az ember Istenné legyen”
„Meg vagyunk váltva!” – szabadok vagyunk, kiszabadultunk… mit is jelent ez?
- Isten üdvözítő terve és a bűn
- Isten képmására vagyunk teremtve
- a Lelkünkbe írta a teljesség, az Isten utáni vágyat
- azt akarta gyermekeinek, hogy eljussanak az üdvösségre (1 Tim 2,4-5 (hétfő); 1 Tim 4,10; Ef 4,1-11 (kedd))
- de Isten szabad akaratot is adott az embernek, mert annyira szeretett minket
- az ember visszaélt szabadságával, és szembefordult az Atyával (Ter 3,1-24 (kedd))
- à tékozló fiúk társadalma jött létre: az önzés, a szeretetlenség, az Istennel való szembefordulás uralkodik mindenhol
- az emberiség körében elterjedt bűn kettős következményekkel jár:
a) méltatlanná tette az embert arra, hogy visszatérjen az atyai házba
b) súlyos kettősséget hozott létre az emberben: (Róm 7,14-24 (szerda))
i. megmaradt ugyan lelkében az atyai ház emléke, megmaradt a vágy a jó, a szép után
ii. de egyre nehezebb a jót tenni, mert már elkényelmesedett a bűnben (sokan azt mondják nem éri meg erőlködni a jóért, úgy sem sikerül…)
· az újszülöttek ebbe az Istentől távol eső világba születnek bele: „az áteredő bűn állapotában születnek”
- A megváltás
Jézusban Isten véglegesen kinyilatkoztatta, hogy a bűn ellenére szereti az embert (Jn 3,16 (csütörtök); Róm 5,17 (péntek); Róm 11,31)
a) Jézus élete és halála megváltó tett
· Isten létére magára vette az emberi sorsot, a fájdalmat, a kilátástalanságot, a bűnt és a halált
· lehetővé tette, hogy a kereszt alatt roskadozó ember felemelkedjen és teljes életet éljen
· a megváltás szemléltetése a tékozló fiú példázatával:
I. Jézus elindult, hogy hazavezesse a bűnös fiút
· de nem csak utánament, hanem emberré lett
· magára vette a legbűnösebb, legtékozlóbb ember sorsát is (vö.: 1 Pt 2,24 (csütörtök); 2 Kor 5,21; Gal 3,13; Iz 53,4-6 (péntek))
· „Isten emberré lett, hogy az embert Istenné tegye” – mondták a szentatyák (vö. Jn 10,11; 1 Jn 4,9-10; 1 Jn 3,16)
· à az Egyház Krisztus Titokzatos Teste
· à Jézus valóságosan egyesült minden emberrel, ezért amit a legkisebbnek teszünk, Neki tesszük
· à Jézus jelen van a bűnösökben is
· à Jézussal találkozhatunk minden fájdalomban és sötétségben
II. Jézus megtestesülése, élete és halála által felemelte a tékozló fiút/az embert
· a bűnös ember erkölcse torzul à nem is képes magától a helyes útra térni, csak ha Valaki segít neki… (Jn 1,29)
III. Jézus jóvátette azt, amit a tékozlás/az emberi bűn elrontott
· amikor vétkezünk, „Nem”-et mondunk Isten szeretetére
· Jézus a szenvedésben is „Igen”-t mondott az Istennek à kiengesztelte az Atyát az emberi „Nem”-ekért (2 Kor 5, 19-21 (szombat); Fil 2,5-11; Zsid 9,15)
b) Jézus életpályája és tanítása megváltó tanítás
I. Jézus választ adott az ember nagy kérdéseire:
· Isten szeret, megbocsátja vétkeinket és erőt ad az új élethez
· van értelme az életnek, a szeretetnek, sőt a szenvedésnek és a halálnak is
· Jézus tanításával elvezette az embert a teljes emberi életre
II. De ennél többre tanít: az ember isteni életet élhet:
· aki szereti Istent és embertársait, abban Isten él, az isteni életet él (1 Jn 4,16)
· az Isten után vágyó ember egyetlen igazi megoldása, beteljesedése ez: hogy isteni életet él.
III. A Megváltó társa lehetsz!
Jézus megváltó műve által új világban élhetünk: egy megváltott világban, amelyben minden sötétséget beragyog Isten jósága. De ez a megváltás misztérium, amit csak akkor lehet megsejteni, ha elkezded élni azt. Hogyan?
a) Szemléld új módon saját életed!
· Meg vagy váltva!
· Ha másokért élsz, minden a javadra szolgál!
· A legnagyobb sötétséget is beragyogja Krisztus jelenléte!
· Az egyetlen értelmetlenség, amit elkövethetsz: a bűn.
· DE: Még ebből is folyton új életet kezdhetsz!!!
· Sőt: Isten még gyengeséged is a javadra tudja fordítani!!! – olyan kreatív J (Róm 8,28 (szombat); 2 Kor 12,8-10)
b) Szemléld új módon a világot és embertársaidat!
· Minden ember meg van váltva!
· Még a legbűnösebb ember is jelölve van az isteni életre (Ef 1,10; Róm 5,8-10)!
· Nem tudjuk, hogy ki miért jutott a bűnök mélyére, ezért nem helyes ítélkezni (Mt 7,1; Róm 2,1).
· Segítsük embertársainkat abban, hogy visszatérhessenek az Atyához, ha kell, vállaljuk magunkra helyettük a szenvedés és a bűn terhét!
1. így megérthetjük Jézus megváltó tettének súlyát
2. és megtapasztalhatjuk a bűn súlyosságát!
à Utáld a bűnt, de annál jobban szeresd az embereket!
Ne ijedjünk meg, ha néha kettősséget tapasztalunk magunkban: a régi ember még mindig küzd bennünk a jézusi új emberrel.
A megváltás nem szüntette meg a kettősséget, de erőt ad arra, hogy legyőzzük a régi embert és átadjuk életünket Jézusnak (Kol 3,10; Ef 4,22-24; 2 Kor 12,8-10).
Bátran kezdj tehát új életet minden gyengeség után!
„A Lélek segítségünkre van erőtlenségünkben, mert nem tudjuk, hogyan imádkozzunk helyesen; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal.”
/Róm 8,26/
2007. febr. 19., hétfő
Isten Zsákja
Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. (1Pét 5,7)
Mint egy folyton növekvő család legidősebb asszonya, folyamatosan belekeveredek, legalábbis érzelmileg, azokba a problémákba és aggodalmaskodásokba, melyek, mint a gyomnövények, családunkban újra és újra felbukkannak. Súlyos teherként nehezednek ezek a szívemre. Szeretnék mindent elrendezni szeretteim számára, de nem tudok.
A családorvosunknak könnyezve panaszkodtam családom miatt legutóbbi látogatásom során. Vállamra tette a kezét, és ezt mondta: Önnek szüksége van egy "Isten zsákra"! Azután elmagyarázta: Írja le a problémát egy darab papírra, majd tegye a papírt egy zacskóba, melyet "Isten zsák"-nak nevezhet.
Felfedeztem, hogy ez a gyakorlat jelentősen segítette a gyógyulási folyamatot. A papírra vetés által szembesülnöm kellett azzal, hogy képtelen vagyok magam megoldani a problémákat. Soha nem engedem meg magamnak, hogy kivegyem a problémát tartalmazó papírt az "Isten zsákjából". Az, hogy otthagyom azokat, arra emlékeztet, hogy Isten kezében vannak.
Az "Isten zsák" soha nem helyettesíti az imádságot. Mindig imádkoznunk kell. De azzal, hogy leírjuk a problémát, felismerjük, hogy Istennek már van megoldása a problémáinkra.
Imádság: Istenünk, a naponta jelentkező kis és nagy nehézségeinkben egyaránt a te segítségedben bízunk. Ámen.
Milyen gondot akarok ma Isten kezébe tenni?
Bernice Modzel (Pennsylvania, USA)
IMÁDKOZZUNK AZ AGGODALMASKODÓKÉRT!
2007. jan. 17., szerda
Egy kép hatása...
Ma, mikor a kedvenc keresztény könyvesboltomban jártam, megláttam egy zsebnaptárt, ami nagyon megfogott.
Egy grafika, meseszerű rajzzal. A háttérben hegy, melyre hosszú út vezet fel. Az út elején egy féfi állt, kezében gyermeket tartott, féltve, ölelve, mintha akkor ölelné utoljára. A kép mellett két mondat, útravalóként nekünk, azóta is ezen jár eszem.
"Áldozatodat akkor tudod felajánlani, ha valaki mást jobban szeretsz magadnál!
Ábrahám jobban szerette fiát, Izsákot."
Ábrahám történetét biztosan sokan ismerjük, de vajon el is gondolkozunk rajta? Miért kért Isten ilyen áldozatot tőle? Miért kérte el az egyetlen fiát, akire annyira várt? Itt ez a mondat a képről. "Ábrahám jobban szerette fiát, Izsákot." Nem Isten felé való hűségét mutatja ki azzal, hogy képes feláldozni egyetlen kincsét? Nem arra kellene gondolnunk, hogy Istent szerette magánál is jobban? Ábrahám teljesen Istenre tudott hagyatkozni. Megtapasztalta azt, hogy ígéretét mevalósítja, vele van és nem hagyja el, ezért természetesen nagy szeretettel és hűséggel viseltetett az Úr iránt, de fiát is jobban szerette önmagánál. Ezt nem példázza semmi sem jobban, minthogy képes lett volna elengedni őt. Képes lett volna visszaadni Annak, Akitől kapta, pedig tudjuk mennyit várt rá. Ábrahám mindkét érintetett jobban szerette önmagánál, így áldozata igaz, még ha végig is kellett járnia azt a hosszú utat, Istennek nem volt szüksége a véráldozatra, nem kívánta fiát. Bár Isten csak a próbatétel legvégén szólt, de akkor bizonyos, hogy szólt.
Kért már tőlünk Isten áldozatot? Elkért már tőlünk tárgyakat, olyan dolgokat, amik számunkra fontosak, esetleg személyeket? Teljesítette már ígéretét, és aztán mégis visszakérte azt? Esetleg a lemondásunk legvégén szólt, hogy mégsem kell teljesítenünk? Miért tesz ilyet? Isten mindig tudja mit miért tesz. Amikor megígér valamit, akkor azt nem azért teszi, hogy hitegessen, hanem azért, hogy azt be is teljesíthesse életünkön. Amikor ezt megteszi, és mégis úgy tűnik, hogy később le kell mondanunk, akkor az sem azért van, mert ebben leli örömét, mint egy kisgyerek, aki kölcsönadja a kedvenc játékát, de aztán vissza is kéri. Láttuk, Ábrahámnak nem kellett lemondania, de Isten egész addig nem szólt, amíg Ábrahám fel nem emelte a kezét. Sokszor az Úr próbára tesz minket. Próbára tesz a Felé való hűségünkben és szeretetünkben, és próbára tesz azok az emberek felé érzett hűségünkben és szeretetünkben, akiket barátainknak, szeretteinknek, testvéreinknek mondunk. Amikor áldoznunk kell, akkor Isten legtöbbször erre a szeretetre kíváncsi Felé, és mások felé. Ne félj az áldozattól, mert megtudod, hogy igaz-e a szereteted! El kell engedned valakit? Tedd meg, akkor is, ha nehéz. Lehet, hogy valóban mennie kell, ám az is lehet, hogy csupán mérlegre kerül a felé kötő érzés. Nincs annál hálásabb tudat, ha biztos lehetsz abban, hogy valakit igazán szeretsz, magadnál is jobban.
Meg lehetsz győződve affelől, hogy Isten hű hozzád, és az igaz áldozat Hozzá jut el, amiben gyönyörködik! Ő mindig a legjobbat kívánja Neked, még ha úgy is tűnik, hogy hosszú és nehéz úton kell eljutnod oda, ahová hív.
Ez a kis naptár nemcsak a fennt olvasott gondolatokat hozta ki belőlem, de még hálásabbá tett Istenem felé, Aki áldozatra hívta múlt héten a közösségi testvéreimet is. Azt az elhívást kaptuk, hogy ajánljuk fel egy heti testi-lelki szenvedéseinket egy testvérünkért. Hálásan fogadni a szenvedést? Ki szeret szenvedni? Mégis arról számolhattunk be, hogy a hét végére örültünk, mikor kisebb-nagyobb fájdalom ért bennünket, mert tudtuk, hogy nem hiábavaló, hogy olyan valakiért viseljük el, aki fontos számunkra. Az a folyamat, ami lejátszódott bennünk egy hét alatt, megmutatta, hogy nemcsak tudtunk igaz áldozatot bemutatni Istennek, de megtanultuk egymást önmagunknál jobban szeretni.
Legyünk hálásak az áldozatokért, és legyünk hálásak affelé, Aki kéri, hiszen csodás dolgok történhetnek velünk, ha igent mondunk rájuk! Az ehhez szükséges erőt Tőle mindig megkaphatjuk!!!
/Edina/
2007. jan. 1., hétfő
Január 1. A Béke Világnapja
Az év első napja a Béke Világnapja. A világnapot a Megváltó születése, a karácsony utáni nyolcadik napon tartjuk, ami azt sugallja számunkra, hogy a béke a megváltás következménye, vagy másképp fogalmazva: az ember számára a béke nem más, mint a megváltás titkának elfogadása. A béke alapja nem lehet más, mint a Megváltó Isten és a megváltott ember kapcsolata. Ahogyan karácsonykor megszületett a Megváltó, mint Ő, a béke is Isten ajándéka számunkra. Izajás próféta jövendölésében az eljövendő Messiást a Béke Fejedelmének nevezi (Iz. 9, 5), akinek békéje az egész világra kiterjed, és ennek a békének nem lesz vége soha (Iz. 9, 6). Jézus Krisztus a Mennyből eljött a földre, születésével békét hozott a világba, amikor pedig megígérte a Szentlelket tanítványainak, ezt mondta: "Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek." (Jn. 14, 27), s ez a béke újra eljött, mikor eltávozott a földről, és visszatért a Mennybe. Adja meg nekünk a mi Urunk az igazi békességet! Ámen
2007. jan. 1., hétfő
Újévi prédikáció (részlet)
Tudós és szent életű teológiaprofesszorunkat egyik újév alkalmával szokatlanul komolynak láttuk. Bensőséges beszélgetés közben feltárta gondját.
"Attól tartok, hogy az életem olyan lesz, mint az apámé. Ő, mint kőfaragó évtizedeken keresztül dolgozott önmaga szobra formálásán, melyet saját sírkövének szánt, de nem tudta befejezni. Vésővel, kalapáccsal a kezében érte a halál befejezettlen műve előtt. Apám benne maradt a kőben. Nem tudta kivésni magát. Úgy érzem, én is így fogok járni."
Az esztendő fordulóján minden hívő számvetést készít önmagával. Az lehetettlen, hogy fel ne merüljön bennünk a kérdés: nem maradok-e benne a kőben félkészen? Meg tudtam valósítani önmagamat?
Mi kire bízzuk tökéletesítésünket? Üssük fel a Filippiekhez írt levelet: "Meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, el is végzi azt Krisztus Jézus napjára." /Fil. 1, 6/ Nagy üggyel-bajjal próbáljuk magunkat megvalósítani, kivésve magunkat a kőből, de nem megy. Az az érzésünk, minden hiábavaló. Ekkor hangzik fel az Úr üzenete: nemcsak ti dolgoztok, én is munkálkodom bennetek! Ez reménnyel tölt el, nem leszek befejezettlen! Amíg én kínlódom önmagammal, addig Ő megvalósít engem. Pótolja, amire képtelen vagyok, nem leszek befejezettlen szinfózia, nem leszek kőben maradt félember!
Mi adja meg a nyugalmunkat? Ha elfogadjuk, hogy az Úr végzi tökéletesítésünket, ez oldja fel szorongásunkat. Vajon mikorra végzi el tökeletesítésünket? Szent Pál szerint: "ama napra, Jézus Krisztus napjára." Még jó, hogy én nem tudom, hogy ez mikor jön el, de Ő tudja! Ez nem elég? Az Ő dolga! Amikor életem végén számomra eljön Krisztus teljes valójában, akkorra nem leszek befejezettlen, addigra elkészül velem. Ez az új év örömhíre! Nincs befejezettlen jellem, aki felajánlja magát Krisztusnak, azt Ő megvalósítja. Ennek csak egy feltétele van: tartsam magam oda az Ő vésője alá!
2006. nov. 21., kedd
Találkozzunk szombaton!
A "Maradj Velünk!" közösség következő alkalmának
- témája: Élet - aggódalom nélkül
- témavezető: Hedvig
- helye: Szentlélek Római Katolikus Templom (kistemplom része)
- ideje: 2006. november 25. (szombat) 16.30 (!)
Ott találkozunk!
2006. nov. 20., hétfő
Golgota rádió
A minap a neten böngészve rátaláltam egy internetes rádióra, ami a nap 24 órájában keresztény dalokat játszik (többnyire angol nyelven, de azért elvétve előfordul egy két magyar előadó is a palettán).
Most épp a Delirious megy, de hallottam már ezen az adón Hillsong-ot, Csiszér Lacit, Rebecca St. James-t, Pintér Bélát, Continental Singers-t...
Gondoltam titeket érdekelhet:
www.golgotaradio.hu
2006. nov. 18., szombat
A SIKERES ÉLET TITKA
A SIKERES ÉLET TITKA
A kisszállási „Maradj Velünk" közösség 2006. november 18-ai alkalmának vázlata
Témavezető: Hurton Csaba
Az emberek többsége azt gondolja, hogy sikeres az,
- § akit szeretnek,
- § akit csodálnak,
- § akinek sok pénze van,
- § aki sokat tud,
- § aki tekintélyes
- § stb.
A keresztények számára azonban mást jelent a siker. Nézzük meg ezt az Ószövetség első istenkövetőjénél és az Újszövetség első keresztényénél...
De előtte:
(dinamika: egy önként jelentkezőt felkérünk egy kis játékra.
- Be kell csuknia a szemét és át kell vezetnünk a termen.
- Majd megkérdeztük, hogyan érezte magát.
- o A várható válasz: „egy kicsit bizonytalan voltam, de jó volt, hogy vezettél".
- A második lépésben ugyanezt megcsináljuk, csak egy olyan útvonalon, ami tele van akadályokkal, egy két táska, szék az útban van.
- A többi testvérrel előre megegyeztünk, hogy vegyék el az akadályokat, amikor már az önként jelentkező becsukta a szemét.
- Majd megkérdezzük, hogyan érezte magát
- o A várható válasz: „még bizonytalanabb voltam, mert féltem az akadályoktól."
Majd megbeszéljük:
- Istenben ugyanígy meg kell bíznunk
- Csak a valóságban tényleg ott vannak az akadályok, de ő mindent megad ahhoz, hogy a feladatot teljesítsük!!! (és neki micsoda egy két táska arrébbvételeJ)
- Bízzunk Istenben, mert ahogy a bizonytalanság akadályozta önkéntes testvérünket, ugyanígy fogja a bizonytalanság megbénítani cselekedeteinket.
Kérdések:
- Volt már, hogy nem bíztunk Istenben?
- Mi lett a vége?
- Csalódtunk már Istenben, és az ő Igéjében?)
I. Bizonyosság a bizonytalanságban
Ter12,1-5
- Isten azt kérte Ábrahámtól, hogy hagyjon ott mindent: hazáját, földjét, rokonságát... mindent, ami biztos volt az életében.
- Ábrahámon valami különös biztonság vett erőt, és látszólag ésszerűtlenül a bizonytalanságot választotta a biztos helyett. Az eredmény: az utódaié lett az Ígéret Földje, Kánaán.
Lk1,26-38
- Ne gondoljuk, hogy Mária nem kockáztatott semmit, hiszen
- nem tudhatta, hogy József majd hogy fogja fogadni várandósságát (abban a korban különösen elítélték a hűtlen asszonyokat, akár halálbüntetés is járt érte!!!)
- József és ő még csak nem is voltak házasok, csupán jegyben jártak
- + nem hangzik hihetetlennek az állítás, hogy pont ő lesz a Megváltó anyja?
- De Márián is valami különös biztonság vett erőt és látszólag ésszerűtlenül a bizonytalant választotta. Az eredmény: a Szentlélek szállt rá, és fogant, majd megszülte a Megváltót, aki aztán megváltoztatta a világot.
Honnan merítették biztonságukat? Mi adott nekik erőt és bátorságot a változtatáshoz?
II. Legyen meg a Te akaratod! (Mt6,10)
Ábrahám, Mária, (és Jézus) biztonságérzete abból eredt, hogy
- úgy tekintettek Istenükre, mint aki atyai módon gondot visel rájuk
- rábízták magukat az Atya vezetésére:
- o „...nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem." /Jn5,30/
- Jézus életét egyfajta gyermeki bizalom hatotta át
- o Nézzük meg ezt a szóképet közelebbről!
- § A jó gyermek engedelmeskedik a szüleinek és bízik bennük.
- § Ha azt mondják, hogy valami nem tesz jót neki, akkor azt nem cselekszi meg.
- § Ha valamiben bizonytalan, kikéri szülei véleményét.
- o Na ilyennek kell lennünk, ha olyanok akarunk lenni, mint Krisztus! (vö. Mt18,3)
- Ez a bizalom a legnagyobb öröm és szabadság forrása
Jézus
- § lehetett volna csodagyerek, de ő 30 évig csendes életet élt Názáretben
- mert ez volt Isten akarata → tehát ez volt a legtökéletesebb.
- § elfogatása éjszakáján kérte, hogy az Atya vegye el a rá váró szenvedést tőle, de azt, mondta, hogy legyen meg az Atya akarata. Meg sem próbált menekülni a haláltó.
- mert ez volt Isten akarata → tehát ez volt a legtökéletesebb.
- § így teljesítette be az Atya tervét: a megváltást!
- és ez volt az Isten akarata → és ez volt a legtökéletesebb.
Istennek velünk is csodálatos terve van: az, hogy hasonlóvá legyünk Jézushoz. Ennek csupán egy feltétele van:
- § meg kell tennünk az Atya akaratát!
- - „Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és lakóhelyet veszünk nála" /Jn14,23/
Jézus azt is ígéri, hogy:
- - „Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi majd végbe, amelyeket én teszek, sőt nagyobbakat is tesz majd azoknál, mert én az Atyához megyek." - mondja Jézus. /Jn14,12/
- - „Azokat, akik hisznek, ezek a jelek fogják kísérni: a nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik; a betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak." - mondja az Úr. /Mk16,17.18/
- § Ezek az ígéretek meg is valósultak és valósulnak, könnyen belátjuk, ha megnézzük a szentek életét vagy nyílt szemmel szétnézünk a mai keresztények között. De talán az igéket igazolja saját életünk is...
Isten mindent úgy tervez, hogy a rólunk alkotott terve megvalósuljon, és csak annyit kíván, hogy tegyük meg akaratát.
A keresztény élet célja tehát az isteni terv megvalósítása → a keresztény az élet eseményeit nem véletlennek vagy balsorsnak tartja, hanem a jóságos atya vezetését fedezi fel bennük.
Ki mutatja meg nekünk Isten akaratát? - Hát Isten! J És milyen eszközökkel?
- § a Szentírással
- § a lelkiismeretünkkel
- § adottságainkkal, képességeinkkel
- § az életünk tőlünk független és megváltozhatatlan körülményeivel
- § szüleink és elöljáróink, lelki vezetőink, közösségi társaink által
III. Ma sikeres életet élhetsz!
És az a legszebb, hogy ezt már ma elkezdheted! Csak tarts ki, és ne add fel, ha nehézségekbe ütközöl! Minden, ami nem öl meg, megerősít! (Sőt, nekünk keresztények számára még a testi halál sem ijesztő!)
A lényeg: az legyen a legerősebb elhatározásod, hogy ma minden körülmények között Isten akaratát akarod tenni:
- § szeretni akarsz, bármi is ér!
Légy biztos benne, hogy így éled a legsikeresebb életet, mert így Isten terve teljesül benned.
Így Őmaga él benned!
Az alkalmat záró imában mondjuk el Istennek, (de csak ha komolyan gondoljuk,) hogy mi Isten akaratát akarjuk tenni. Kérjük Őt, hogy mutassa meg nekünk, mi az Ő terve velünk...
/A vázlat készítésében segítségünkre volt Tomka Ferenc Találkozás a kereszténységgel című könyve, (Szent István Társulat, Bp. 2001) a harmadik, bővített kiadásban a heti anyagrész megtalálható a 89-94. oldalon/
2006. nov. 16., csütörtök
Mára Magdolna kurzus - Edina szerint
Drága Szentek!
Szóval, pár nap csúszással, de szeretnék megosztani
Veletek pár gondolatot. Mária Magdolna- Belső gyógyító kurzus:
Nem
igazán tudtam, hogy miért pont ezen a hétvégén "kell" résztvennem a kurzuson.
Hirtelen ötlet volt. Az azért nem volt utolsó szempont, hogy Ágotával,
Hédivel és Csabával tölthetem a hétvégét:) Tudtam azt, hogy mik azok a sebek
az életemben, amik nagy nehézségeket okoztak az Istennel, emberekkel való
kapcsolatomban, de azok bizony már nem most történtek, és csomószor
átimátkoztam őket. Mivel az imának ereje van, és Isten meghallgat,
megszabadít és
megment, ezért úgy tűnt, hogy ezek a sebek már begyógyultak,
mert nem fájtak már. De sok mindent lehet felszínesen kezelni, és ez
nem Istenen múlt, hanem rajtam.
Ezért mást nem tudtam tenni, csak, hogy
nyitott szívvel kezdem el a hétvégét. Aztán a tanítások alatt sorra rá
kellett jönnöm, hogy azért azok a sebek mélyen ott vannak, és kihatnak a
jelenemre, befolyásolják az érzéseimet, és sokszor akadályoznak az
Istentől
kapott szabadakaratom gyakorlásában is.
Rájöttem, hogy a
gyógyulás nem csak azon múlik, hogy ha Isten meg akar gyógyítani, akkor
megteszi, ha nem, akkor nem. Hát persze, hogy meg akara gyógyítani! "Ő azért
jött, hogy életünk legyen, sőt, bőségeséletünk!" /Jn 10, 10/ - az Ő
bőségében. Nekünk is akarnunk kell gyógyulni, sokszor meg kell bocsátani
magunknak, másoknak, Istennek, és Isten elé kell állni bizalommal, hogy
szükségem van az Ő gyógyítására, és tudnom kell, hogy Ő meg akar és meg tud
gyógyítani
akarata szerint.
Ebben segítettek nekünk a hétvégén. Isten
gyógyít ma is!
Érzem és tudom, hogy gyógyított az imádságban. Talán
hosszabb távon lesz igazán nyilvánvaló, de attól ez még tény.
Ha
valakinek az a kósza ötlete támadna, hogy vele az Úr nem tud kezdeni semmit,
akkor gondoljon Mária Magdolnára. Egy bűnös, mindenki által lenézett nőből
Jézus szentet nevelt. Meggyógyította, visszaadta békéjét, szabadságát,
életét. Bőséges életet kapott.
Mindannyiunknak számos okból keletkezhet
sebe. Sokszor ezeket őrizzük magunkban, még akkor is, ha tudjuk, hogy csak
még betegebbé tesz. Mi a megoldás? JÉZUS!
Nem gondolom azt, hogy ezentúl
minden ragyogó lesz. Tudom, hogy kapok és szerzek is majd sebeket, de azon
leszek, hogy a sajátomat Jézus gyógyítása alá vessem, másoknak pedig minnél
kevesebbszer okozzak fájdalmat. Isten segítsen ebben
mindannyiunknak!
Áldjon az Úr Titeket!
Edina
2006. nov. 14., kedd
Csendes Percek
Ma ezt találtam a Csendes Percek oldalán (http://gportal.hu/portal/csendespercek/):
| Zsid 12,11-15.
11 Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa. |
||
SZEMETESZSÁK NÉLKÜL
Ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért. (Fil 3,14)
Az egyik reggel figyeltem, ahogy a szemétszállítók cipelték a szemeteszsákokat a begyűjtő kocsihoz. A zsákok telve voltak a heti, immár szagot árasztó szeméttel. Imádság: Köszönjük, Istenünk, hogy kiemeltél bennünket életünk minden szennyéből. Ámen.
Mit cipelek magammal, amitől Krisztus meg akar szabadítani?
IMÁDKOZZUNK A SÚLYOS TERHEKET HORDOZÓKÉRT! |
||
In memoriam Mária Magdolna kurzus + ez jól előkészíti a hétvégi szabadító kurzust Kalocsán...
Évi, Edina, Karcsi: áldott kurzust nektek!
Akik pedig a hétvégén maradnak Kisszálláson, annak pedig ajánlom figyelmébe a heti témát:
A SIKERES ÉLET TITKA - KERESZTÉNY SZEMMEL
Kár lenne kihagyni!
A helyszín és az időpont a szokásos:
Szombat 17.30 - Kistemplom
2006. nov. 13., hétfő
Mária Magdolna kurzus - (:sabi szerint
Kedves Testvérek!
Amint tudjátok, 4 közösségi társammal együtt a nov.10-12-ei hétvégén részt vettem egy Szekszárdon megrendezett Mária Magdolna belső gyógyító kurzuson.
Furcsa, de nem azzal a céllal mentem el oda, hogy gyógyuljak, sokkal inkább vonzott az ott összegyűlő keresztények, új arcok, fülbemászó dalok, jókedv, hitbeli épülés, miegymás. De nem gondoltam volna, hogy nekem olyan nagy belső gyógyulásra szükségem lenne. Az elmúlt hetekben egyébként is olyan jól éreztem magam, és Istent a bőrömben, hogy eszembe sem jutott, hogy én belülről igenis sebzett vagyok...
De ott el kellett gondolkoznom életemről egészen a kezdetektől és az akkor szerzett sebekről... Én tudtam, hogy gyermekkoromban jópár sebet összeszedtem, de nem gondoltam volna, hogy az még most is hat tetteimre, szavaimra, gondolkodásmódomra, azt hittem, már rég begyógyultak...
Jó volt Isten elé vinni ezeket a sebeket, és elindulni a gyógyulás útján. Ez egy hosszabb folyamat nálam, a gyógyszert már megkaptam, de a kilábalás még eltart egy két napig.
Igazán hálás vagyok az Úrnak, hogy odavezérelt, mert én ott megváltoztam: sokkal érzékenyebb lettem a sebekre, még inkább a sebzésre. Azóta százszor is meggondolom, hogy mit mondok, és már-már gyakrabban használom a "bocsánat" kifejezést, mint a határozott névelőt. :) Sokkal jobban vagyok, és azt hiszem torzítás nélkül látom magam...
+ Végre biztosan érzem, hogy az Úrnak terve van velem!
Szerintem Magyarországon szinte mindenkinek szüksége van egy belső gyógyító kurzusra!!!
Ha érdekel, itt többet megtalálsz a kurzusról és az azt szervező Szent Ignác Lelkiségi Iskoláról itt:
http://szentignac.ujevangelizacio.hu/
Isten áldjon!
Hurton Csaba
Hamarosan megjelenik blogunkon a többi beszámoló is. Ezeket külön összeszedve megtalálod a "megosztás" kategóriánál...
2006. nov. 13., hétfő
Türelem tornaterem...
Amint az látható, egy kicsit lemaradtunk a közösségi alkalmak naplóbejegyzéseivel, de ami késik, nem múlik!!!
Hamarosan az oldalra kerül a "Jézus meghív Isten országába!" című tanítás, és a testvérek ígértek nekem beszámolókat a szekszárdi belső gyógyító kurzusról + "A sikeres élet titka" coming soon - hamarosan a közinkben :)
Szép napot mindenkinek!
b luejay
2006. nov. 4., szombat
#13
A korábbi Lámpás közösségnek a fóruma megtalálható itt:
http://www.iwiw.hu/pages/forum/topic.jsp?topicID=3339672
Ahhoz, hogy lásd a fórumot, iwiw-esnek kell lenned! (ha kérsz meghívót, szólj!)
a fórumra persze nem csak Lámpások írhatnak! :)
2006. nov. 4., szombat
részlet a Csendes Percekből
A minap ezt találtam a http://gportal.hu/portal/csendespercek/ oldalon:
2006. okt. 28., szombat
#11
A legutóbbi alkalommal András atya vendégeskedett nálunk Budapestről.
Arról beszélgettünk, hogy miért van az, hogy Isten néha eltűnik az életünkben, és a kérdéseinkre nem kapjuk meg a választ... A válasz azoban soha nem marad el, csak ki kell várni.
Az evangéliumok korában Jézus sem magyarázott meg azonnal mindent a tanítványainak, hanem hagyta sok esetben kételyek között hagyta az apostolokat... De soha sem örökre: Jézus az utolsó vacsorán kinyilatkoztatta minden tanítását a tanítványoknak...
Jézus voltaképpen egy jól bevált pedagógiai módszert alkalmaz: arra sarkallja a hallgatóságot, hogy próbáljon maga rájönni a megoldásra, így önállóságra nevel + a szívünkbe vési törvényét (az ember mindig hamarabb betartja azokat a parancsokat, amire magától rájön, hogy helyes)
Meghát ha Istent minden pillanatban látnánk, akkor nem hihetnénk benne, hiszen a hit meggyőződés olyasvalamiről, amit tapasztalati úton nem tudunk igazolni...
Nekem ezt adta a legutóbbi közi... És nektek?
2006. okt. 25., szerda
#10
Amit itt láttok, az csak egy vázlat. A korábbiakkal ellentétben most nem bonyolódunk részletesen a magyarázatokba, akinek kérdése van, az tegye fel a kommentek rovatban, és majd a közi azon tagjai, akik ott voltak az alkalmon, válaszolnak. Így leszünk végre interaktívak...
Egy megtérés 10 állomása
I. Nincs Isten!
II. Ha van Isten, ötösöm lesz a lottón!
III. Istenem, csak ezt a vizsgaidőszakot éljem túl! Csak most segíts meg!
IV. Istenem, hol vagy? Mi ez a csönd?
V. Kérlek, Uram! ... Köszönöm, hogy meghallgatsz!
VI. Itt vagyok, Uram, mondd, mit tegyek?
VII. Köszönöm, hogy velem vagy!
VIII. Köszönöm, hogy Veled lehetek!
IX. Add, hogy másokat is Hozzád vezethesselek!
X. Dicsőség a Magasságban Istennek!
A böjt tíz állomása
1. Ez is az egyház találmánya.
2. Teljesen idejétmúlt az egész, középkori.
3. Vannak barátaim, akik böjtölnek, de én még nem tudom magam rászánni.
4. Végül is többen tanácsolták, hogy egy kis diéta nem árthat, majd kipróbálom.
5. Eldöntöttem, hogy a nagyböjtben majd egyszer-kétszer lemondok valamiről.
6. Az az egy húsmentes nap a héten végül is kibírható.
7. A pénteket rendszeresen betartom, sőt néha még sikerül másról is lemondanom, de a kísértések sokszor erősebbek nálam.
8. Valóban lelki felüdülést hoz számomra a nagyböjt, örülök, hogy kicsit én is részt vehetek Jézus 40 napos pusztai lemondásában.
9. A böjtölésben Jézus szavai vezérelnek: Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. (Mt. 6,16-18.)
10. Dicsőség a Magasságban Istennek!
A legszebb a világon
|
A legszebb nap? |
A ma. |
|
A legnagyobb akadály? |
A félelem. |
|
A legkönnyebb? |
Tévedni. |
|
Minden rossz gyökere? |
Az egoizmus, az önzés. |
|
A legszebb szórakozás? |
A munka. |
|
A legveszedelmesebb vereség? |
A bátorság hiánya. |
|
A legjobb tanítók? |
A gyermekek. |
|
A legszükségesebb szükségszerűség? |
Önmagamat ajándékozni. |
|
Mi boldogít a legteljesebben? |
A másik embernek hasznára lenni. |
|
A legveszedelmesebb hiba? |
A rossz kedélyállapot. |
|
A legközönségesebb érzés? |
A bosszú és a gyűlölet. |
|
A legszebb ajándék? |
A megértés, az együttérzés. |
|
A nélkülözhetetlen? |
Az otthon, a valahová tartozás. |
|
A jóleső érzés? |
A belső béke. |
|
A legjobb megoldás? |
Az optimizmus. |
|
A legnagyobb megelégedettség? |
Az elvégzett kötelesség. |
|
A legnagyobb erő a világban? |
A hit. |
|
A legfontosabb emberek? |
A szülők. |
|
A legszebb a világon? |
A SZERETET. |

